Ahogy azt blogunkban, hirdetéseinkben és hírlevelünkben egyaránt előrevetítettük, az idei év elején jelentős változásokat készítettünk elő és hajtunk végre webáruházunkban.
Először is néhány héten belül megvalósul a választék bővítésére tett korábbi ígéretünk. Ez újabb kereskedelmi főzde termékeinek bevonását jelenti pálinkaválasztékunkba, valamint lekvárkínálatunk is megsokszorozódik egy minőségi lekvárok előállítása iránt elkötelezett partner bevonásával.
Másodszor pedig lépéseket teszünk a közösségépítés terén, ami szintén szívügyünk és missziónknak is hangsúlyos része. Egyrészt a hírlevelünkre feliratkozott vásárlók és érdeklődők megkérdezésével fogjuk kiválasztani a hamarosan bemutatkozót követő termelőt, akinek termékeit közösségünk részére elérhetővé tesszük. Másrészt ezt úgy tesszük, hogy - amint a helyzet lehetővé teszi - néhány szerencsés vásárlónk / olvasónk személyesen is részt vehet a konkrét termékek kiválasztását megelőző főzdelátogatásban és kóstolásban, mely számukra természetesen ingyenes lesz.
A fentiek miatt hamarosan változni fognak kötelező szabályzataink (ÁSZF és adatvédelmi tájékoztató) is, melyről blogunk és hírlevelünk olvasói külön is értesülnek majd.
Azonnali változásként pedig pálinkacsomagjainkat ajánljuk figyelmükbe, melyek közül állandó kínálatunk része lesz a klasszikus, a parti- és a felfedező csomag, míg a következő hetekben lesz elérhető a télbúcsúztató, farsangi Karnevál csomag, amely e blogbejegyzés fő képén is látható.